2013. május 23., csütörtök

Pipipár és elkészítési útmutató

A neten találtam és nagyon megtetszett. Megmutatom hát most nektek is.
Képek, és közben egy kis magyarázat is.
Hozzávalók:

A szabásminta:
Először a testtel kezdjük, vagyis a testekkel, mert így egyszerre kettő készül el. Egy fiú és egy lány, már ha pipibe van ilyen:)))


Szóval egy dupla anyagra ráteszed a két testet és a pipi alját. Körberajzolod és géppel szépen a testeket körbevarrod a vonal mentén. Úgy helyezd el a két testet, hogy mikor körbevágod őket azért legyen helyed. A kört nem kell körbevarrni csak simán kis ráhagyással körbevágni. Ahol szükséges kicsit bevágjuk a széleket, hogy szépen ki lehessen fordítani.



Most kifordítod a testeket, szépen kitömöd és az aljra rávarrod a köröket szépen körbe, de egy kis helyen hagyd ki, mert ott fogod kifordítani az egészet. Utána szépen kitömöd, és  bevarrod a rést.




És most következnek a szárnyak és a lábak. A menete ugyanaz mint a testnél, most már nem magyarázok csak képeket mutatok. A változás csak annyi, hogy mint a képen is látod már nem a varrásnál hagyunk ki rést, hanem az egyik oldalon kicsit bevágjuk az anyagot, ott ahol majd rávarrunk valamit mást, és ott fogjuk kifordítani, utána szépen bevarrjuk azért a rést.






Felvarrjuk a helyére a lábakat és a szárnyakat.
És most jön a fejen lévő kis részek. Az szisztéma ugyanaz mint eddig. Képekben:




Most jöhetnek a szemek:
Most a pipin lévő kis zsebecske, a ruha és a lábak következnek:

A test alján a lábaknál lévő kis rész:

A lábak felvarrása a testre:

És most a zsebecske:





És legvégül a mellényke:



Ugye milyen cuki lett?
A képek nem sajátok, csak a komment. A nagyon részletes leírást megtalálod itt.
Jó munkát hozzá.


Nincsenek megjegyzések: